Üdvözöljük oldalunkon!
Tevékenységünk alapvető célja, hogy a hatékony, átlátható, fejlődőképes, tartósan sikeres és jövedelmező működés elérésében támogassuk ügyfeleinket.
Vezetési és vállalatgazdasági szolgáltatásainkat alapvetően a növekedési potenciállal rendelkező hazai kis- és középvállalkozások számára fejlesztettük ki. Tanácsadói felkészültségünk, partneri kapcsolatrendszerünk, nemzetközi vállalatoknál szerzett széleskörű szakmai és vezetői tapasztalatunk valódi hozzáadott értéket jelentenek nagyobb cégek, induló vállalkozások számára, vagy akár válsághelyzetek kezelésére is.
Üzleti Filozófiánk
Hitünk szerint csak azok a vállalkozások lehetnek tartósan sikeresek és fejlődőképesek, melyek piaci és partneri viszonyaikban egy változásokra nyitott, dinamikus egyensúlyi állapot elérésére törekednek. Ők azok, akik a problémákat kihívásként értelmezik, a megújulási kényszert természetes fejlődési lehetőségként élik meg.
Ezt az helyzetet elérni összetett, komoly stratégiai felkészültséget igénylő feladat, ugyanis egy cég életében többször is előállhatnak olyan körülmények, amikor külső erő igénybevétele nélkül csak nehezen, vagy egyáltalán nem érhetők el érdemi változások. A kívánt cél elérésében partneri szerepvállalásunk kettős:
• egyrészt elfogulatlan bizalmi partnerként támogatjuk ügyfeleinket legjobb döntéseik megtalálásában, irányított szervezetük és vezetői képességeik fejlesztésében,
• másrészt szakértő partnerként kidolgozzuk, bevezetjük azokat az ajánlásokat, megoldásokat, melyek révén ügyfeleink versenyképessége, jövedelmezősége, működési hatékonysága nő.
Tevékenységünket mindenkor a holisztikus szemléletű problémamegoldás, a nyílt kommunikáció és a felelősségvállalás fémjelzik. Megbízatásaink teljesítése során sosem rugaszkodunk el etikai kódexünk talajáról.
Tapasztalatunk szerint akkor tudunk leginkább kézzelfogható, érdemi eredményeket elérni, ha ügyfelünk elkötelezett a változás mellett, és be is látja a külső támogatás igénybevételének szükségességét. Megbízóinkkal való szoros és hiteles együttműködés így munkánk egyik alapfeltétele, melynek során a valódi igények, motivációk feltárása, tudatosítása kulcsfontosságú szerephez jut.
Munkánk során megvizsgáljuk, hogy az adott vállalkozás stratégiailag mennyiben felel meg a piaci követelményeknek, külső és belső partnerei elvárásainak. Korszerű vállalatirányítási módszereink alkalmazása során egyaránt komoly hangsúlyt helyezünk a tulajdonosi érték maximalizálására és a vállalati kultúra kezelésére.
Koncentrálunk a gyorsan elérhető eredményekre, ugyanakkor hosszú távú elképzelések mentén, az összes érintett szempontot mérlegelve fogalmazzuk meg azokat a fejlesztési javaslatokat, melyek megvalósítása esetén a dinamikus egyensúlyi állapot irányába ható változások elindulnak.
Szolgáltatásaink
Vezetési Tanácsadás
Vezetői Tanácsadás
• Személyes és szakmai vezetői háttértámogatás nyújtása – coaching
• Szervezetfejlesztési tréningek
• Kultúraváltási, szervezet-átalakítási programok, válságmenedzsment
• Ügyvezetői feladatok ellátása ideiglenes jelleggel – interim-menedzsment
• "Bizalmi kéz" – cégfelügyeleti szolgáltatások, tulajdonosi képviselet ellátása
Stratégiai Tanácsadás
• Stratégiai tervek kidolgozása, tervezés irányítása
• Stratégiai tervek és célkitűzések konzisztencia-vizsgálata
• A stratégiai célok gyakorlatba történő átültetése, lebontása, cselekvési tervek kidolgozása
• Értékesítési stratégia és szisztematika bevezetése
Oktatási, Továbbképzési Szolgáltatások
• Képzési igények felmérése, stratégia alapú fejlesztési tervek összeállítása
• Testre szabott tematika alapján képzések megvalósítása, lebonyolítása
• Értékesítési, időgazdálkodási, egyéb tematikus nyílt tréningek
• Képzési pályázatok és elszámolások lebonyolítása
Személyzeti [HR] Tanácsadás
• HR-audit – folyamatok, munkakörök felmérése, értékelése, optimalizálása
• Kompetenciavizsgálatok, személyiségtesztek
• Teljesítményértékelési, ösztönzési rendszerek kialakítása, bevezetése
• Vezetők, szakemberek keresése és kiválasztása
Pénzügyi-Gazdasági Tanácsadás
Vállalatgazdasági Tanácsadás
• Vevői/szállítói szerződések kereskedelmi feltételrendszerének optimalizálása
• Költségcsökkentési, üzleti vagyon optimalizálási projektek megvalósítása
• Üzleti tervezés, elemzések készítése
• Üzleti folyamatok újratervezése, hatékony működés feltételeinek vizsgálata
• Jelentési, teljesítménymérési és kontrolling rendszerek átvilágítása, kialakítása
• Üzleti kockázatok értékelése és rendszerszemléletű kezelése
Finanszírozási és Befektetési Tanácsadás
• Hitelfelvételek szervezése, kondíciók optimalizálása
• Projekt- és forgóeszköz finanszírozás strukturálása
• Költségoptimalizálás a banki termékek, kondíciók tekintetében
• Tanácsadás a szabad pénzeszközök jövedelmezőbb felhasználására
• Cégcsoport-finanszírozás optimalizálása – cash-pooling rendszerek bevezetése
• Likviditás-tervezés, elemzés, finanszírozási szükséglet meghatározása
• Árfolyamkockázatok felmérése, tervezése, biztosítása
Üzletrész-adásvételi [M&A] Szolgáltatások
• Cégértékesítési tranzakciók teljes körű lebonyolítása
• Befektetői tájékoztató anyagok összeállítása
• Átvilágítás és vállalatértékelés a tulajdonos, illetve a vevő számára
• Ügyletek strukturálása, optimalizálása
• Ügyfélképviselet, tárgyalói szerep ellátása
Induló Vállalkozások Megszervezése• Projektlehetőségek értékelése
• Találmányok validálása, menedzselése
• Magvető finanszírozás szervezése
• Üzleti modellezés, megvalósíthatósági tanulmányok készítése
• Külföldi cégek magyarországi indulásának megszervezése, kapcsolatfejlesztés
Magunkról
Partnereink
Megbízásaink teljesítése során aktív partneri körünkből azokat a szakértőket és tanácsadókat vonjuk be, akik nemcsak saját szakterületük kiválóságai, de a mindenkori ügyféligényeknek és feladatoknak leginkább megfelelnek.
Részvételükkel nem csak kapacitásunkat vagyunk képesek rugalmasan bővíteni, de egy adott Ügyfél tanácsadási igényeinek a lehető legmagasabb színvonalú, akár teljes körű lefedésére is vállalkozhatunk.
Partnercégeink Ügyfeleink felé történő ajánlása egyúttal előminősítésünket és erkölcsi kötelezettségvállalásunkat is tartalmazza, míg a cégünk nevében eljáró külső szakértőink tevékenységéért teljes felelősséget vállalunk.
Partnereink, szakértőink által lefedett tevékenységi körök
• Szervezetfejlesztés, coaching
• Továbbképzések, oktatásszervezés, tematikus tréningek
• Stratégiai és vezetési tanácsadás
• Vállalatgazdasági és tranzakciós tanácsadás
• Pályázati tanácsadás, pályázatírás, pályázati projekt menedzsment
• PR, marketing, értékesítési tanácsadás
• Könyvelés, könyvvizsgálat, adótanácsadás
• Társasági és gazdasági jogi szolgáltatások, iparjogvédelem
• IT-tanácsadás, integrált vállalatirányítási rendszerek bevezetése
Felelősségvállalási Nyilatkozatunk
FELELŐSSÉGVÁLLALÁSI NYILATKOZAT ÉS ETIKAI KÓDEX
1. Kizárólag olyan megbízásokat fogadunk el, amelyek szakszerű és magas színvonalú ellátásához a szükséges felkészültséggel rendelkezünk.
2. Ügyfeleink számára csak olyan ajánlásokat teszünk, amelyek legjobb tudásunk szerint érdekeiket szolgálják, illetve amelyeket fordított helyzetben magunk is megvalósítanánk. Ügyfeleink számára tett ajánlásaink megvalósítására készséggel vállalkozunk.
3. Kapcsolatainkban az adott szó erejét az írásbeli kötelezettségvállalással egyenértékűnek tekintjük.
4. Ügyfeleinkkel való együttműködésünket mindenkor tiszta és egyértelmű vállalások szabályozzák, melyeket a szerződéses feltételek nyomon követhető módon tükröznek.
5. Világos különbséget teszünk a döntéstámogatás és a szakértői részvétel között. Előbbi esetben megoldási alternatívákat dolgozunk ki, melyeknél a döntés felelőssége ügyfelünkre hárul, míg szakértőként kidolgozott kész megoldásainkért tartalmi felelősséggel is tartozunk.
6. Feladataink ellátása során:
• teljes diszkréció mellett járunk el, minden tudomásunkra jutott információt szigorú titoktartással kezelünk;
• alkalmazott módszereinket ügyfeleink számára áttekinthetővé tesszük;
• arra törekszünk, hogy ügyfeleink mielőbb képessé váljanak az általunk elvégzett feladatok önálló ellátására;
• szorosan együttműködünk ügyfeleinkkel, tájékoztatjuk őket minden olyan körülményről, amely az adott feladat elvégzését befolyásolhatja;
• ügyfeleink érdekeiben konstruktívan együttműködünk az általuk bevont további partnerekkel, ide értve a versenytársainknak tekinthető cégeket is.
7. Az összeférhetetlenségi szabályokat mindig szigorúan értelmezzük; csak ügyfeleink kifejezett hozzájárulása mellett vállalunk közreműködést olyan esetekben, amikor tárgyilagosságunkat bármi befolyásolhatja, vagy ennek látszata merülhet fel.
8. Szükség esetén feladataink megvalósításba partnereket vonunk be, akik saját szakterületük kiválóságaként járulnak hozzá ügyfeleink igényeinek lehető legmagasabb szintű kielégítéséhez. Ezen partnerek ügyfeleink felé történő ajánlása egyúttal előminősítésünket és erkölcsi kötelezettségvállalásunkat is tartalmazza.
9. Fenntartjuk a jogot, hogy megszüntessük együttműködésünket azokban az esetekben, ahol kilátástalannak ítéljük meg a megállapodásunkban rögzített eredmény elérését.
10. A vonatkozó törvényi, jogszabályi előírásokat mindenkor betartjuk.
11. Személyes példamutatásunkkal tesszük hitelessé alapértékeinket. Hiszünk abban, hogy így vagyunk képesek környezetünket formálni.
12. Jelen felelősségvállalási nyilatkozatunkat és etikai kódexünket mindenkori szerződéses megállapodásaink részének tekintjük.
Kapcsolat
4LINE KFT.
Cím: 2094 Nagykovácsi , Kút u. 10
Telefon: (+36) 30 396 2463
Fax: +36-1) 780-9610